2009. november 20., péntek
Próza. született : LA-ben
haverok? buli? Hollywood?
A rengeteg közös buli, szülinapi összejövetel, egyetem által
szervezett rendezvények, túrák és egyéb különféle földi jó mellett
sokkal fontosabb az amit itt tanultam. Kisvárosi "kislány" lévén el
sem tudtam képzelni, hogy Amerika második legnagyobb városa ilyen
mértékben és meghatározóan megváltoztatja az életemet. Az egyetemen
kialakult kapcsolataimnak, az odaadó tanáraimnak, és barátaimnak
köszönhetően olyan dolgokat sajátítottam el, amiről egy átlagos
corvinusos diák csak legmerészebb álmaiban képzel el. Számomra az álom
valósággá alukult , és egy életre szóló leckévé.
Egy olyan házi feladat ez, amiben az élet minden területének apró
szeglete kitágult, az emberek hirtelen más dimenzióba kerülnek, és egy
reggel arra ébredek, hogy egyedül vagyok egy nagyvárosban, és boldog
vagyok, hogy egyedül lehetek. Nem kevésszer bizonyult nehéznek az
itteni élet, keresve önmagamat Los Angeles özönlő forgatagában, és
keresve a barátokat, akiket hiányolok Magyarországról. A kedves és
odaadó emberek, tanulmányi koordinátorom, és a nagybetűs ÉLET
hozzásegített, hogy 3 hónap után közelebb kerültem a felnőtté válás
periódusához, és kitágult a világ.
Ahogy a csillogás és legújabb filmek városához illik L.A. maga a
színház sokarcú személyiségével.
Egyik pillanatban autók ezrei vonják el a figyelmem az autópályákon, a
másikban a szörfösök hullámlovaglása okoz félelmetes katarzist az
egyik közkedvelt tengerparton. Amellett,hogy időm nagy részét az órákra
való felkészülés, esettanulmány feldolgozás, csoportmunka, és egyéni
beadványok képezik, szorítok időt arra is, hogy az igazi amerikai
mentalitást analizáljam, kaméleonként jenkilánnyá változzam, és
élvezzem az oly színes nagyvárosi életet.
Noha a campuson (amely a legrosszabb környéken található) is nagy az
éjszakai élet, különféle üzleti rendezvények, diákszervezetek
eseményei és tanárok által szervezett öregdiák mítingek nyújtanak
komoly lehetőséget a jövő fiatal "biznisz-nemzedékének", többek
között nekem is.
Ahogy azt kedvenc tanárom minden órán lelkesen a szánkba rágja: A
hálózatépítés a legfontosabb alapja a jó biznisznek. A
kapcsolatépítés legfontosabb helyszíneit fentebb felsoroltam, noha
az igazán érdekes embereket, más városok látogatása, és egyéni útjaim
során ismerhettem meg. Néhányan közülük hozzásegítettek két 10 oldalas
egyetemi projektem megírásához, mások ingyen túravezetést vállaltak a
világ leghíresebb film stúdiójában, valaki New Yorkban öntötte belém a tudást egy Starbucks étteremben.
Talán már merészebben állíthatom, hogy újra megtapasztalhattam, hogy
minden a kapcsolatok és az ismeretségen múlik, a legnagyobb tanulság
mégis az volt, hogy azon sztereotípiák csokra, amiket hosszú időkön át
gyűjtöttem magamba az amerikaikról , az idő előrehaladtával szép
lassan elszáradt, mint a virágcsokor, ami a vázán kívül maradt, és
mára az amerikai diákokon, tanárokon, és segítőkész ismeretlenből vált
ismerősökön keresztül megtapasztalhattam, hogy mennyi mindent lehet
tanulni az alig több mint 300 éves ország lakóitól. A mosolygás magas
fokát 24 órában produkálja minden "amerikalakó" , az őszinte
segítőkészség, és vevőcentrikus üzletek várják az odalátogató
potenciális pénzköltő gazdagokat és szegényeket. A fagyizóban teljesen
ingyen lehet végigkóstolni minden ízt kedvünk szerint mielőtt döntésre
jutunk fagylaltunk kompozícióját illetően.A mozira ösztönző buszjárat
és ingyenjegy, a rendezvényeken a teljes körű 4 fogásos vacsora
illetve ebéd, a campuson elterülő vízosztó automaták mind arról
engednek beszámolni, hogy valamit ők JÓL (jobban) csinálnak . Az
emberek betartják a sebességhatárt, a közlekedési szabályok a
gyalogosok érdekeit helyezik előtérbe, és dübörög az éttermi élet. Ha
nem vagyunk elégedettek az étellel, ingyen ehetjük meg, természetesen
egy grátisz desszert kíséretében. A panaszkönyv fogalmát ők nem
ismerik, hiszen a kiszolgálás mindenütt kifogástalan, egy éttermet
elhagyva 3an kívánnak jó éjszakát, és ugyanez halmozottan igaz minden
éjszakai szórakozóhelyre, nappali szórakoztató központra.
Az egyetemen mindenkinek van ideje segíteni, nem számít ha záróra van,
akár 1 órát is eltöltenek azzal, ha egy nemzetközi cserediák épp
elvesztett vagy nem talál valamit. Nem létezik lehetetlen, és
mindenkit arra ösztönöznek , hogy utazzon, lásson világot, valamint
tanuljon nyelveket.
A külföldi csereprogramokra az ösztöndíjakat sokszor nem használják
ki, mert nincs elég jelentkező, szó szerint könyörögni kell, hogy
valaki ingyen és bérmentve megnézze a távol keletet, Ázsiát vagy a kis
hazánkat rejtő kontinenst, Európát.
Átlagot nem számítanak a jelentkezéskor, nyelvtudás nem szükséges,
kizárólag motiváció és elkötelezettség szükséges. Egy szóbeli
elbeszélgetés után majdnem teljesen biztos, hogy megkapták az
országot, amit megjelöltek, és ezután mindössze annyi a teendőjük,
hogy bepakolnak a bőröndjükbe. Nincs rossz ,és jó, hiszen minden
relatív, de néhányszor mégis eszembe jut az a sok álmatlan éjszaka,
amit a papírok elintézésével, tanárok megkeresésével, és az izgulással
töltöttem. Megérte.. 100%- ig. De vajon, amikor ezt elmondtam egy
amerikai diáknak, megértette? kétségeim most is akadnak.:).......
tudom, tudom..:) lucky me. yes yes.. love ya guys.!
u.i. : Julcsikám rég láttam a neved a kommentek között:)
csokollak
2009. november 16., hétfő
nyugis élet, szép az élet:)
most h már mindenki hazament, van egy icipici szabadidőm is, mily meglepő a 3 hónap alatt nem i akadt ilyen.. furcsa is h egyedül alszom, az még furcsább h a gép előtt ülök és képeket válogatok.
ez akkor volt mikor még nem voltam olyan népszerű h az összes magyar barátom idejöjjön és meglátogasson LA-aben:) heh:) vicc volt...
gyerekek, megint csináltunk valami orbitálisat.
Annával bejártam a keleti partot, petiékkel pedig a nyugatit,.. értem h mi játszódik le most a fejetekben.. hiányzik, tudom:)) nekem is fog..:)
szóval volt egy "kis" túránk, sikeresen túléltünk egy 2,5 napos napi 16 órás vezetéses hosszú túrát
yosemite, monterey, halalvölgy. aztán santa barbara és egy csöpp hollywood, meg aztán éjszakai beverly hills nézés, egy csöpp narancsvidék ( nem is tudok élni nélküle) és persze a jó öreg san diego sem maradhatott ki:)
miután elmentetek sikeresen bemászott egy mosómedve a kertembe, akitől alig mertem kint az udvaron telefonálni de szerencsére jött a tűzoltó és kivitte a kertemből.. amugy jó bevallom cuki volt, de haljak meg a ruháim koszosak... csak nem mosta ki ... de akkor mér is mosómedve?:)
a suli még mindig kemény egyfolytában beadandó, beadandó és csoportprojekt, mit mondjak még?
öööööö.... hiányoztok, peti petra, kérem a kommenteket amit megigértetek,,
mert persze mindenki akkor hiszi el amit ide irok, mikor a saját szemével látja... böböö:)
szerike
2009. október 19., hétfő
Az élet habos napos legszebb oldala
,,,,,éjjel 2, a semmi közepén , a sivatagban... 5 lány a kocsiban. én vagyok aki pozitivan áll hozzá , és azt mondom nem baj lányok pár ora mulva bulizunk:) Grand Canyon Vegas csupán 9 órás ut volt,... GPS nélkül amerikában.. térkép nélkül.. mondjátok h normálisan ezek:)
a recept: 1 magyar, 2 spanyol, egy brazil, és egy olasz lány... idiotaság, merészség, meg egy jó adag felelőtlenség.:) semmi bajunk nem lett, annyit röhögtem mint még soha, és már értem miért akarok spanyolban élni.:) ezek tudnak röhögni meg élni azbiztos...:)
Annyira jó volt vegas h hihetetlen:) A grand canyonban készült képeket ha felteszem behaltok:))
felmásztam egy fára és fejjel lefelé lógtam, úgy hogy 2 kilométert tudtam volna zuhanni:) wow:))
és 5-6 kép van is rola:) annyira poén:)
Vegas legnagyobb discoja: bemész, és nem tátva marad a szád, hanem elájulsz és jön a nagy néger bodyguard h felmosson vazze:))
Mit mondjak annyira beteg ez a Vegas h ez már csúúcs:)) 2 óra alvás 56 óra alatt, nem gyenge.. reggel 6:30 kor kijönni a buliból mikor kelfel a nap, elmenni souvenirt venni, reggel 8 kor ebédelni, hmm:) az sem gyenge:)
gyerekek! életem legszebb hétvégéje volt:)
5 csaj egy ágyban, egy kocsiban összezárva3,5 napig,,,, atya szent szüzanya:) csak ezt éljem tul:)
tuléltem... és megérte:) kééééssszz:)
holnap van egy vizsgám amire most neki is állok tanulni, hozzáteszem éjjel 2 van..
kérdés? petra jönnek még képek , no para:)
anya , köszönöm! még hányszor kell ezt irnom? remélem minden nap:)))
csokollak benneteket
2009. október 5., hétfő
How much is a pair of GUESS shoes at home?
2009. október 4., vasárnap
Mai menu: ahol a Top gunt forgattak:)
2009. október 3., szombat
Narancsvidek again....
2009. szeptember 27., vasárnap
és most pedig a híres lazacom, a répáimmal:)
főztem..:) megerőltettem magam. citromos, limos lazac, mézzel spékelve, és raktam egy kis epret is a szélére, h picit irigyeljetek:) aki kijön kap egy ilyen tálat tőlem:)
heh, tudom h enélkül is jöttök, Peti! petra mondta h meg van a jegy, szólhattál volna, hadd örüljek.
Anya!!!!!!!!!!!!!! gyertek!!!!!!!!!!
anna, alig van 3 hét és itt vagy!!!!!!! imádlak benneteket!
és tudom h irigyeltek, most tegyétek is mert állati jo dolgom van, és tudom h kell élni:))
Jut eszembe, mondtam már h hiányoztok?
De már sokkal jobb mint az első 3 héten, így nem kell többé rosszakat írnom:)
a legnagyobb élmény az volt, amikor tegnap bementünk meccs után a 21 Choices Frozen Yogurtba a campus mellett, arra gondoltam nekem most jól jönne egy ingyen fagyi...
Tölcsérbe kértem, a srác pedig kérdezte tetszik-e ... undorató volt, mert folyt.. mondtam, rakjuk bele valami tálba mert igy csunya.. tett még a tálba egy picurit( egy csomót alig bírtam megenni) és mivel azt mondta az ő hibája h ronda, ezért odaadta ingyen.
Ők tényleg a fogyasztókért vannak, és nézik minden szusszanásod, h tetszik e a szolgáltatás amiért pénzt adsz nekik. ez kapitalizmus kérem szépen:)
próbáljuk ki otthon, odaadják-e ingyen, ha csunya lesz a gombóc..várom a visszajelzéseket:))
pusszanat
az angyalok vigyáztak rám a héten, és LA rocks:))
a hetem csodás volt. a legszebb mióta itt vagyok:)
örülök h egyre többen gyűltök itt, mint olvasók, bár nem nagyon erőltetem magam a nyelvtan és az ujságírói nyelvezet terén, de remélem mindenki update Tamarából.
Miután megettem a lazacomat a bébirépámmal folytatom a blogírást az életemről a nagyvárosban...:)
Hétfő: már nem is emlékszem mi történt, azt tudom, h nagyon későn feküdtem le, és fáradt voltam:) Kedden este egy soririty house-ban vacsiztam, megnéztem hogy élnek az amerikaik a lányházakban:) nem rossz nem rossz.. de ennyi pénzért? gondolkozom rajta h bizniszt csinálok belőle otthon, meglátjuk:)
szerdán santa Monicán vacsiztam, természetesen elfelejtettem vinni gépet, de I phone-nal is lehet fényképezni.. képek még feltöltés alatt.
Nagyon szép a pier( ezt tényleg nem tudom magyarul, mi az) voltam ott ahol a forrest gumpot forgatták. beleléptem a híres cipőbe is, és leültem a híres padra is:) majd képeket rakok fel:)
Csütörtökön elvittem egy magyar restaurantba a hostomat mert szülinapja volt. ettem hortobágyi husost, nokedlit pörkölttel, és francia krémest, jaj nyámi de hiányzik a magyar koszt.
Utána szintén sokáig maradtam fenn, pénteken reggel irány a Disneyland. Ingyen mentem, nem ám csak úgy holmi 80 dollárért. A hostom barátja aki 50 éves, ott tanít, úgyhogy ingyen bevitt.Mesélt a disneylandi gyakorlatokról, h elég jól lehet kapni ha ott dolgozol, ugyhogy lehet h megpályázom egy gyakot ott.:)
Este Malibura mentem bulizni, ahelyett h a Paramount Picturesben lestem volna Brad Prittet.
Zuma Beach gyönyörü éjszaka, nincs szmog és lehet látni a csillagokat. amugy LA-ben nem látsz egy db csillago sem, mert tiszta szmog minden... Éjjel 4ig fent voltunk, úgyhogy érdekes volt felkelni hulla fáradtan szombaton:)
Szombat Tailgate, és futball meccs, ami az egyik legegyedibb élmény itt a USC-n.
80 000 ember a stadionban kántálja a USC indulót, mindenki ordít, és hatalmas arányban vannak jelen a részeg emberek:)) A tailgate pedig a meccs előtti ingyen pia kaja fogalmát rejti magában, amikor is minden student szervezet és bármilyen szervezet felvonultatja magát, és iszol különféle játékok kedvéért, hambit és hotdogot eszel, ezt meg kéne mutatni otthon is:)
Kár h a corvinuson semmi hasonló összerázós dolog nincs.:)
Itt aztán van minden:) nagy élmény komolyan mondom. vagy 120 ember nevét kellett volna megjegyeznem, ami persze képtelenség, de itt van a jó öreg fbook, ahol majd felvesznek, aki persze emlékszik minden névre:)
A mai nap végre aludhattam, főztem egy kis ebédet, amit csatoltam a hütőmmel együtt, h kicsit érezzétek, h milyen kis hazafi vagyok, a kiirásaimmal együtt.
Mára azt hiszem ennyi, azt h mikor megyek Bostonba még mindig nem döntöttem el, és van ugye egy yosemite national park is, ami sír értem, h megnézzem, ugyhogy meglátjuk:))
No, mára ennyi, kommentek?
Gyertek ki, mert hattalmas élményy!!
2009. szeptember 20., vasárnap
bundáskenyér:)
na mit ettem ma ebédre ? bundáskenyeret:) julcsikám, meg vagy dicsérve:) szép hosszu levelet kreáltál taminak:)
Mondtam h milyen furcsák itt az emberek? nem elégszer.:))
a fele amcsi tulparázza a beadandokat, a másik felével meg hiába beszéljük meg h ekkor és ekkor találkozol, nem jön oda:) hm:) a hétvégén a punnyadáson és a beadandoiráson kivül semmi érdekeset nem csináltam, persze a pénteki thai éttermet leszámitva.
Hiányzik is a party vagyis az emberek, meg hogy ismerkedni tudj még több lükével:)
Az attitűd továbbra is fennáll, miszerint mindenki felszines, és nem hiv fel többé, hiába adtad meg a számod:)
kizárólag a leszbikus lány zaklat, ő is csak azért mert tulparázza a házit:)
Hétfőn marketing beadando, kedden prezentácio és beadando, szerdán vacsi, csütörtök még 1 prezentácio,és valszeg hollywood, péntek disenyland, szombat focimeccs. vasárnap relax. ez lesz a jövö hetem. hogy ide hogy illesztem be a bicikliszervizt, az 1 dolláros boltot, a grocery shopot, a 2 találkát ahol hálozatot épiteni lehet, és a konditermet,a teniszt meg az uszást a mindennapos iskolábajárással együtt azt nem tudom.
Egyet tudok. aludni muszáj, egészséges kell maradjak:)
szal tudjatok rola, h busy leszek:)
hiányoztok.. főleg az, h nektek nem kell bemutatni ki az a tamara...
és ez jó érzés. ugy érzem ha az embernek nincsenek barátai, hiába van pénze,akkor is egy senki marad belül. engem itt az éltet, h ti vagytok.
Próbálok mindenkire időt szakitani skypon, de nehéz össze egyeztetni ezt.. most pl lenne időm, 2 óra is, de ott éjjel4 van, és mindenki alszik..
petra. ha tudtok 15 előtt. ennyi a kikötés. és 3-dika után.
anya köszönöm. megteszem elégszer?
remélem ott minden ok. annyira rossz ugysem lehet, ha vannak barátok.
u.i. : örülök h ennyi mindent tanulhatok itt.
most csak egy kép van, ez még san franciscoban készült.
pusszantalak, és csak igy tovább a kommentekkel, ugyanis ha nem olvastok, nem irok.:)
Minél előbb rájössz, hogy magadra vagy utalva az életben, annál előbb megtanulod a legnagyobb leckét az életedben.
Ma megint szép sok érdekes , mondjuk úgy kellemetlen dolgokat tanultam. A suliban van egy group work marketing órán, ahol 4 másik amcsival, és 1 olasz lánnyal kell egy 10-12 oldalas beadandot irni. A határidő hétfő, azaz nem ártott nekiállni a hétvégén.
A témákat felosztottuk az emberek közt, és nekünk az amcsi csajjal a szociális, kulturális rész jutott Braziliának. Néhány órát elbíbelődtem míg megtaláltam az összes forrást, és átfogalmaztam őket, majd beépítettem a marketing részbe a brazilrol tanultakat. Miután ezt mind megtettem, a csaj azt mondta nem hasznos az infó amiket kiirtam, így ő megírta a 4 oldalt helyettem is.. én közben palacsintát sütöttem h jó fej legyek,... megkóstolta és leszólta..:) senki nem fikázta még a palacsintám. de nézzük a pozitiv oldalát: megettem 9 palacsintát, és nem kellett senkivel osztoznom rajta:) heh milyen selfish valaki:)A sztory lényege ugyan nem ez, de gondoltam leírom, hátha még 1szer nem tulajdonítok jelentőséget annak h a palacsintám nem ízlett vkinek. azt mondtam h a lány leszbikus? ez a poén az egészben. ma egész normálisan viselkedett. nem kért meg semmi perverzre, amit azonnal vissza kellett utasítanom. viszont kedves volt mert kimoshattam nála a fehér ruháimat. utoljára akkor volt privilégium a mosás amikor görögben a gettóban tanyáztam.:) a szárítógép viszont nem tesz jót az én kis cukin mosott otthoni magyar ruháimnak... ezt csak zárójelben mert eszembe jutott
the sense: visszafelé hazadobott a bevárosból, ( ő egy felhőkarcolóban lakik amúgy) és elkezdett siránkozni h senki nem hivja vissza ha hivja őket...
elkedztünk dumálni a los angelinokrol, es sok mindent mondott amiben láttam igazságot.például azt h mióta ő itt van,( texasi amugy)most érzi először jol magát a suliban. kérdeztem h miért, és mondta h ha texasi vagy neked is nehéz, nemhogy ha európai. az emberek fút fát megígérnek, h majd felhivnak, elkérik a számod, h elmentek együtt ilyen buliba olyan muzeumba, es közben sosem csörren meg a telefonod.
Angolul: Thats how it is - hát ez már csak igy van....vagy megszoksz... és nincs megszökés.. az van, hogy meg kell szoknod, h nem lehet a boldogságod másoktól függővé tenni.... mint ahogy megtanultam egymagamban enni egy étteremben, meg kell tanulni midnen egyedül csinálni, muzeumba menni, és bárhova.. az elején féltem bárhova is menni, nem más miatt csak mert veszélyes.. de ha meg kell... hát meg fogok:)otthon minden olyan könnyű meg vannak a barátaim. 2 éve anna, és 7 éve peti( úúristen peti 7 éve ismerlek) és 8 éve petra, és mindenki akit szeretek.. és bár valakivel alig találkozom, tudom h bármikor felveszik a telefont, és visszahivnak ha hivom őket. ez itt nem igy van. sem smsre válasz, sem ha hivod, nem veszik fel.
nem értem a logikát akkor miért kell mindenkinek a leg uptodatebb i phone, ha semmi másra nemhasználják csak disznek,.:)
Arra a konkluziora kellett jutnom, hogy tényleg azért van mindenki egyedül, mert lusták az emberek áldozni.. pénzt, időt, és főleg türelmet... türelmet a másikhoz h megismerd, h veszekedj, és h összecsiszolodj.. én ezeket a fázisokat már annyi emberrel és annyiszor megcsináltam.. és nem csak az outputot élevezem. nem csak a kész barátokat, akikkel már alig kell bármin is veszekedni,mert ismerjük egymást, én szerettem azt is amikor fasírtban voltunk.. titkon mindig tudtam h szerettek annyira, h majd kibékülünk. és most érzem h otthon más a barátság. h sok mindent megetettek,és megteszünk egymásért. itt ez nekik fura. midnenkienk saját kocsi, saját hitel a lakáson, saját élet, saját magánszféra, amibe te csak bezavarsz, ugyhogy redukáljuk a risket, és lécci takarodj az életembol,, ez a filozofia megy itt...tudom h ezen tul kell esnem, valaki 30 évesen sem esik át rajta. vagy 40. vannak emberek, akik beleburkoloznak abba h vannak a kocsmában ivós barátaik, van egy szar házasságuk( többé kevésbé szar) és de jó nekik, mert vannak körülöttük emberek. körülöttem 1 legyen, de az minimum olyan mint te anna. igen ez egy nagy bók volt Amerika social butterfly-tól. no, ez az uj becenevem. tegnap kaptam Marktol, akivel elvileg együtt laktam volna.
Ja igen voltam egy thai Restaurantban, végre kipróáltam nemcsak a sushit, hanem a thai kaját is.. pad thai meg a többi.. nem volt rossz, de nekem jó az anyaféle husos tekercs, meg a kokuszos rántott hus, tényleg.:) nem vagyok finnyás, de értékelni tudom a jó kaját... és pluszban, a sushi jobb mint a thai kaja.:)
Jaj hadd írjam még le, a pincér szörnyű volt... 40szer bocsánatot kért, mert az apetizert a legvégén hozta, nem töltötte újra viezeket, mindent 1 óra mulva hozott ki, és mást nem tudott mint 1000 fogad mosollyan bejelenteni h sajnálja..
még jó h nem én fizettem, mert meglepődött volna mennyi borravalót kap.
Ma semmit nem csináltam a beadanon kivül, és persze tanulom a leckét minden nap.
Hiányoztok, de rájöttem h ugy még jobban ha skypolunk. jobb ha nem hallok felőletek egy ideig, úgy könnyebb elviselni a hiányotok.
Mellesleg irjátok meg mikor jöttök, mert terveznem kell az utjaim. vegas, san diego, meg a yosemite nemzeti park, és grand canyon.:)
a héten 50 dollárbol kihoztam a kajám, az kb annyi amennyit otthon is elkölt egy közép osztálybeli diák, mint én.. kezd jobb lenni a gyomrom, 1 hónap után felszedtem egy kilót a minusz 5 re:) most 55 vagyok:)
jó hosszu lett.. csatolok néhány képet arról az estéről amikor a leszbikus csajjal bulizni mentem,, azt mondják dögös vagyok rajta:)
az volt az az este, amikor én voltam az egyetlen fehér ember a buliban:)
de most mondjátok h ez is nem véletlenül történik?:))
esküszöm többet tanulok 1 nap alatt itt, mint bárki otthon 3 év alatt.:)
nem győzöm elégszer köszönni, de köszönöm anya:) és muszéj lesz megköszönnöm majd ofőnek is ezt az amerika mániát, mert ha ő nem hozza a Steget lektornak a gimibe, ma nem vagyok itt Los angelesben:) midnen ott 7 éve kezdődött.. én tudom:))
p.s. : szeretlek benneteket. és lécci ti is szeressetek annyira, h irtok valamit:)
amugy hány ember lelkes olvasóm még?:)
csok nektek. petra peti, anya irjátok meg meg mikor jöttök:)
u.i.: 33 fok van a szobámban. nulla légkondi, jó mi? ott milyen idó van? kell már kabát? hallgassátok a 102.7 los angelest a neten. olyan számok vannak itt, h beszarás:) peti ez főleg neked:) we run LAAA:))
2009. szeptember 16., szerda
kegyetlen leszek, irigyeljetek
2009. szeptember 12., szombat
Leteznek meg kedves es odaado emberek errefel is....
Ma delben elindultunk a legszebb turara eddig, ugy hivjak hogy Orange country. itt vannak california legszebb beach-ei..
legalabbis errol volt hires. es ma megtapasztalhattam: ez igaz:) tenyleg gyonyoruuu
Eloszor is lemenentunk Crescent Bay-re es ott hesszeltunk kb 6 ig:) masztunk sziklat flip flopban es csinaltunk ugralgatos csodakepeket, valtozatossag kedveert vmi baja van a fenykepezomnek, holnap megyunk egy boltba megnezetni..
Aztan lattunk egy olyan csodaszep naplementet, amilyet csak a filmekben latsz, azt is retusalva, es atszinezve szep sargara... meg lilara,, no ez tiszta echte volt nem kell semmit alakitani a kepeken,
Aztan megtortent a csoda: ettem finomat egy etteremben :) de nem finomat ettem, a legfinomabbat ettem itt az USAban..
lazazot bebirepeat, articsokat, es hejaban sult pici cuuki krumplikat, aztan pedig truffeles csokitortat:)
hat ettol nem fog kiakadni a gyomrom, ez 100 %:)))
A mondas szerint a szulei sokat elarulnak valkirol. ez itt is igy van :
Az anyuka Chilei, spanyol ajku, az apuka pedig echte LA, ( nem a megszokott elkeyeztetett) , es mondanom sem kell h talcan hordozzak a seggunket Andival.. mivel ez egy meglepi volt h mi nem csak 1 napra jovunk, hanem 3 napra, ezert sikerult vasarolnom tangabugyikat magamnak, felsot pedig kaptam Paul anyukajatol, hogy a puccos etteremben ne nezzek ki nagyon csak rongyosnak:) a flip flop papucs ugyan mindent vitt, de ettol fuggetlenul jo volt. tobbi mint jo..
BMWvel fesziteni nem egy atlagos elmeny, es nekunk ez ma mind megadatott. holnap sutunk palacsintat nekik, hogy egy kicsit mi is tudjunk adni valami hazait:)) Vacsora utan pedig elmentunk Balbo Islandra, ami egy kis sziget, cuki kis 20as evek zeneje szolt az ott horgaszo emberkeknek, akikkel meglehetosen hosszu beszelgetest folytattam a halakrol.. illetve a fokakrol akik levadasszak a csalit a halak elol.
Holnap vegre kiprobalhatom a szorfot. ami ugye dedelgetett almom volt, es lehet h ha aranyos leszek, meg a csodaszep kocsit is vezethettem itten falun:)) A legmenobb kosaras kobe bryant mellesleg par utcanyira lakik innen,/peti/
Na es igen> lattunk olyan hazat hol 57 kocsi elfer a garazban es durvabban nez ki mint egy hotel:) hah:) micsaaa elmenyek:))
sooooo a mai nap csoda volt, a holnap csak jobb lehet:)
nem mellesleg 2 beadandom van hetfore, amit vasarnap minden faradtsag ellenere muszj megirnom.
anyanak meg egyszer boldog szulinapot, es szeretlek benneteket..
csokszikaa
2009. szeptember 2., szerda
BSZ és SF
2. Holnap megyek San Franciscoba, ugyhogy most ezerrel megy a pakolás meg a készülődés!!!!!!!!!
jupiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
onnan majd megpróbálok irni, hogy milyen szép a golden gate bridge meg hasonlok:)
puszik nektek
u.i: ma kipróbáltam a sushit igazi japán bárban és nagyon fini volt
2009. augusztus 30., vasárnap
Mindig is tudtam, hogy nehéz ha az ember távol van a barátaitól ,és a családjától, de sosem hiányoztatok még ennyire.. Ha otthon vagy talán nem is észleled,hogy a körülötted lévő világot igazából te teremtetted saját magadnak, te voltál aki megválasztottad, hogy kivel barátkozol, kivel mikor hol és hogyan találkozol, illetve kiben bízhatsz és kiben kevésbé.
Ez a világ itt a csendes óceán partján valahogy megszűnt létezni, és reménykednem kell benne, hogy az idő múlásával minden jóra fordul majd. Amellett,hogy minden nap tiszta kék égre, napsütésre, és mókusokra kelek, és arra, hogy egyelőre van tető a fejem felett, belül valami mégsincs igazán rendben bennem. Próbáltam tükörbe nézni,hogy megfejtsem mi okozza ezt a frusztrációt, és több indokot is leltem.
Rájöttem, hogy az élet nem habos torta, és,hogy az intelligenciát nem tudják tanítani. Megtanultam, hogy a barátokat otthon szerzed, és nem itt a Hollywoodi rengetegben, hogy a barátok azért barátok,hogy segítsenek. Hogy támogatnak, ha rossz kedved van, és megértik, ha épp magad alatt vagy.. Épp ez történik most, tudom,hogy majd ti is megértitek. Muszáj volt leírnom, mert jobb így a pici lelkemnek.
Nem költözött még be a lakótársam a másik szobába, én pedig félek egyedül abban a nagy házban. Így még mindig Andinál rostokolok. A 3 böröndöm ugyan már a házban van, de 2-3 ruhadarab és egy darab tusfürdővel napról napra tengek lengek mások apartmanjában.
A barátkozás mint kiderült itt nem egy divatos dolog,még akkor sem ha Amerikai vagy, sőt még kevésbé ha los angelesi. Mindenki járja a saját utját, és hajtja a pénzét, nem törödve a másikkal.
Már értem miért minden film azzal kezdődik, hogx egyedül fut Cameron diaz a central parkban, egyedül kosarazik a feka néger ha ideges, és egyedül megy bevásárolni a zsaru ha szünete van.
Ez pont ugyanígy van itt is, csak multiplikálódva. Nem vicc, nincs ember aki társaságban lenne.
Néhány filmkészítő szakos idiótákat látsz bandákba verődve, ezen kívül van néhány lányház ahol több ezer dollárt fizet ki anyuci , hogy a kislányt tövig lejárassák mig csakis lányokkal lakik egy apartmanban.
Nem társaságpártiak, és még finoman fejezem ki magam. Az órán kiközösítenek, mert félnek ,hogy nem tudsz elég jól angolul egy csoportos munka alkalmával, vagy épp a prezentációd gyengesége mitt kapnak majd kettővel kevesebb pontot az órán. Noha kiakadtam órán és elmondtam a véleményem, nem mindenki nézte jó szemmel a kis kitörésemet ( nem mellesleg volt már rá példa, hogy nem szerettek, ez esetben nem lep meg).
Volt aki épp emiatt kezdett elbeszélgetni velem, mert empátiája előjött a barlang legaljáról, és sokan néztek furán, mert nem értették mi a baj azzal, hogy te egyedül maradsz, és nincs projetcsoportod, akivel egyett dolgozhatsz a házikon. hm.... nem tudtam, hogy ez magyarázatra szorul... DE igen.. arra szorult.
A lányok nagy többsége nem is köszön az órán, hiszen vetélytársat lát benned, a fiuk pedig tudjuk jól, senki nem a barátot keresi benned. Így aztán ha a tyuk még nem elég érett a levágásra, keresnek egy fiatal pipit, aki majd ráharap arra, ami most nem épp publikus:)
Azonkívül, hogy boltba sem tudok menni, hogy egy jót bevásároljak, ( kb 2 km-re van) és nem merek kimenni az ucára egyedül, és kocsi nélkül, minden szuper. Kedves lány egy van, aki Andi névre hallgat, és ezzel bezárult a sor.
A mai nap a tantervek szemezgetésével, és a depresszióm levezetésével el is telt, nem bezsélve arról, hogy fáradt vagyok a mai 6 órás reggeli kelés miatt.
Csak hogy valami széppel zárjam: Köszönöm hogy vagytok nekem ott messze azon a pici kis szigeten, amit ugy hivnak Európa, és azt i köszönöm, hogy segítetek, és lélekben velem vagytok.
Bízom a legjobbakban hogy hirtelen vagy fokozatosan minden jobbra fordul majd, és nagyrészt pozitiv élményekkel gazdagítom a blogomat.
P:S i love you
2009. augusztus 23., vasárnap
Party Hollywoodban, eper a buliban:)
Andin és rajtam kivül minden magyar berugott, hát ki a király? na mi:)
Néhányan bealudtak, valaki csak idiótán viselkedett, mi meg röhögtünk:))
Lehetett enni epret, szedret és málnát csokifondüvel, mikor elfogyott ujratöltötték..
Kérlek szoljatok ha iylen buli van Pesten.. biztos valami Rózsadombi puccbuli lehet:)
A lényeg az eper feldobott engem is , nem kellett pia:)
A limo akkora mint otthon 2 egymás mellé téve, ingyen pia, zene dübörög, és végig repesztünk los angelesen egy rakás nemzetközi diákkal.:) akik nem mellesleg már félig töltöttek alkohollal:)
A zene uptodate... a hely táncoslányokkal teli, és sok a sznob amcsi..:)
Vannak szolidabbak is, általában feketék, vagy rosszul öltözött gazdag magyarok:)
ugye andi?:)
A bulinak 2kor vége, nem vicc, nincs éjjel 5ig morrosons meg stb... itt 2kor záróra:)
én preferáltam:))
Ma voltunk egy angol stand up comedy shown, ahol Angela Johnson vagy ki celeb volt meghivva.
Nem volt rossz állítólag, az amcsinak tetszett, csak én nem értettem egy kukkot se..
Ez a legnagyaobb kihivás rájöttem. Eljössz amcsiba h mire hazamész megérts minden amcsi stand up comedy show viccet. haha:)) de tényleg..
Végszóként elmondanám mi járt végig a fejemben: Ez acsaj milyen nyelven beszél? nem értem...
2009. augusztus 19., szerda
Éjjel is szép a Washington Bridge...
A magyar vendégszeretet utánozhatatlan....
Megint eltelt egy nap , méghozzá nem otthon, hanem egy oceánnal arrébb:)
Ma nem csináltam semmi érdekeset, úgy értem semmi New york vagy Empire state Building nem színezte a napomat:))
New Jerseyben voltam, Nyackban voltam, Palicade Mallban vásárolni.
Vettem egy hajvasalot a csodabokor hajamnak, 28 dolcsiért, egyébként jobb mint otthon, és az enyém ami magyar 2szer ennyi volt:)) Remington..
Olyan feka cipőt láttam rózsaszin és világitos, Reebok 50 dollárért h jujj..Igazi kosaras feka cipő---
Jah szoljatok ha kell valami, hazaküldöm, itt a cipő annyi mint a tesco gazdaságos kepming sajt:))
Vettem egy aksit is a teloba, mert szegénynek kaputt lett ma:))
Kerestünk volt átalakitót, de nem nagyon volt 4000 alatt, az enyémet meg feléért sem vettük.
Délután kocsit mostunk (3at), 2 főnek 3 kocsi kell:))
És egész délután lézengtem itthon.
A hazai vendégszeretetet semmi sem tudja überelni erre ma jöttem rá.
Tudom hogy nagyon arik, meg örülnek hogy itt vagyok, de nekik valahogy zsigerből nem jönnek a dolgok, amik nekünk belülről természetesek.
Csak hogy egy példát említsek:
Nem kérdezik meg 7 óra elteltével sme hogy éhes vagy-e vagy szomjas, eszel amikor ők, és kész.
Nem csinálnak nagy ügyet abból,hogy neked finom ebédet vagy vacsorát készítsenek, vagy hogy együtt reggelizz velük. ők vagy utánad esznek vagy előtted, de semmiképp nem együtt.
A vacsora melegszendvics, az ebéd vagy hamburger, vagy szintén szendvics...
Nem ám 3 fogásos leves, ilyen sült csirke olyan krumpli, meg gundel palacsinta..
húúú most hogy nem kaphatom meg ezeket bármikor, kezd sahogni a gyomrom is az ilyen kajcik után:))
Most már tudom mér van ennyi idejük vásárolni, és nézni a tv-t, vagy épp semmit nem cisnálni, csak ülni, és dagasztani a seggüket..
Ha nem cisnálsz nagy ügyet a vendégből, illetve nem készitesz kaját, igy nincs mit elmosni, sem tányérat, sem az előkészítő dolgokat, nem kell ezekere időt szánnod.
És persze utána sajnáltatod magad, h te dagadt vagy, és megint kell egy zsirleszivás 2000 dollárért.. lehet h keveset mondtam:))
Este szintén neteztem, és szelektáltam h hol kéne lakjak,,megvárom mig nem lesz verseny a helyekért, és odaadják már nekem 400ért is havonta, csak legyen ki lakjon a puccos házukban:))
Holnap helyi idő szerint 3kor indulok a reptérre, és 6kor száll fel a gép, 9 körül ott is leszek:)
A böröndöt reméálem meg tudjuk buherálni, mert szörnyű kerék nelkül:))
Az amerikai filmekhez hasonloan itt sincs kerités sehol, tényleg jár a sárga iskola busz, és az ujságos fiu dobálja az ujságot, valamint ha kéred jön a tejes autó is a flaskával:))
olyan vicces:) Általában bazi nagy autók állnak a házak előtt, ahol már 3 man vannak ott minimum 4 rover vagy BMW vagy valami még nagyon kocsika azért befigyel.:)
Úgy döntöttem elég nekem egy Rover is, oylan szép nagy bőrüléses amiben ma ültem:)
Tanári fizetésből telt rá, halkan leírom, az anyuka nem dolgozik,csak háztartást vezet.
( nem főz, egyszer most egy héten, és takarítóő van) szal akkor redefiniáljuk a háztartás vezetését, igaz?:)))
A képeket felraktam erre a honlapra, tessék őket lesegetni szorgosan.
Szeretlek benneteket, és mire hazamegyek, húúú de nagyon tapasztaltan fogom szemlélni a világot,,, el sem hiszitek hogy én leszek:))puszenkoo
2009. augusztus 18., kedd
2009. augusztus 17., hétfő
2009. augusztus 15., szombat
2009. augusztus 10., hétfő
Előkészületek
A szüleim, a barátaim, és a hozzám közel álló személyeket ily úton módon fogom informálni az update eseményekről, ezzel is redukálva a problémákat, miszerint " miért nem írtál iwiwen?" című mondatra itt lesz minden válasz.
Aki lelkes rajongóm , tudom ezzel is megelégszik majd, aki pedig ennél is lelkesebb , az meg is látogat.:))
már ennyi elöljáróban.